Reishi 1 DOBOZZAL AZONNAL TUDOK POSTÁZNI !!!!!
Az immunrendszer védelmezője
A reishi gomba természetes környezetben – a kínai Yunnan tartományban, az ország délnyugati részében – kihalt kemény fákon vagy azok törzsein nö. Az összegyüjtött gombák 90%-a kihalt szilvafák törzséről való. Sokszor 100 000 öreg szilvafát is le kell ellenörizni ahhoz, hogy pár gombát találjunk.
Az orvoslásban már kb. 4 000 éve használják, és az antik Kínában még a ginseng-től is értékesebbnek tartották. Szinte minden, amit akkor a reishi hatásairól írtak a mai modern tudományos tanulmányok során bizonyítva és igazolva lett.
Az ellenállóképesség mint jelszó akkor még nem volt ismeretes, de hangsúlyozva volt, hogy a reishi gomba sok betegséget megszüntet és meghosszabbítja az életet. Képzeljék csak el: egy exotikus gomba finom porrá zúzva a légcsőhurut, az asztma, májbetegségek, artritisz (izületi gyulladás), magas vérnyomás és átmeneti nehézségek természetes gyógyszerévé válik
Klinikai tesztekkel bizonyították, hogy a Reishi serkenti az immunredszer hatékony működését. Erősíti a sejtek közötti védelmet az által, hogy felébreszti a testben lévő természetes ölő sejteket, valamint emeli a szervezet ellenálló képességét a betolakodókkal szemben. Amikor támadók behatolnak a testbe, az immunrendszer már készenáll arra, hogy megsemmisítse ezeket. A Reishi a reishi gombából (ganoderma lucidum) kivont anyag, amely hitelesítve fejti ki hatását.Gyógyhatása miatt Kelet-Ázsiában igen nagyra becsülik, a kínai népi gyógyászatbanmár 4000 éve ismerik. Kínai nevének fordítása: a halhatatlanság növénye", életelixíreket készítettek belőle az i.e. 3 században.A hagyományos kínai gyógyászatban széles körben alkalmazták: idült sárgaság, vesegyulladás, magas vérnyomás, ízületi gyulladások, álmatlanság, hörghurut, asztma, gyomorbántalmak kezelésére. Még ma is a leghatásosabb erősítőnek tartják.
Japánban a Reishit már évszázadok óta rákellenes szernek tekintik. Aminosavakhoz kötött aktív poliszaharidjai az ún. T-nyiroksejteket erősen aktiválják, ezáltal szabályozzák a szervezet immunreakcióit. (A kedvező tapasztalatok alapján Japánban hivatalosan is regisztrálták a Reishit mint a rák utókezelésének kiegészítő anyagát.)Kínai kutatók kimutatták, hogy javítja az oxigénhiány tűrőképességet; 288 katonának adták, akiknél a „hegyibetegség" tünetei 97%-ban nem léptek fel.Két kínai kárházban vizsgálták a betegek ún. LDL-szintjét (káros fehérjéhez kötött zsír), ami 68%-ban csökkent. Ezen betegek 90%-a szívkoszorúér-betegségben is szenvedett - panaszaik és EKG lelettik 70-80%-ban javult.
Kínában a 70-es évek közepén 2000 idült hörghurutban szenvedő betegnél 2 hét alatt 60-90%-osjavulás volt észlelhető. Kínában 355 idült májgyulladás betegnél (hepatitis -B okozta) már rövid idejű Reishi alkalmazása után kb. 90%-osjavulást tapasztaltak.Európában kevéssé ismert, ezért vannak csak távol-keleti tanulmányok.
A legfontosabb hatóanyagai: a poliszacharid és a szerves germánium erős immunrendszert alakítanak ki. Daganatellenes tulajdonságokkal rendelkeznek, megakadályozzák a szervek belső elváltozásait. Növelik a vérrendszer oxigénszintjét, megsemmisítik az elhalt sejteket és a vízben oldódó méreganyagokat. A polyszacharidok serkentik a makrofágok(falósejtek) aktivitását az immunrendszerben. Több esetben is bizonyítva volt a daganatképzés meggátolása és az immunrendszer stabilizálása. Az emberi szervezet csupán a germánium szerves formáját képes hasznosítani.
Az organikus germánium a reishiben 4-szer erősebb mint a ginzengben vagy az aloe verában. A germánium stabilizálja az immunrendszert és támogatja az interferonok képzését a szervezetben, melyek gátolják a vírusok elszaporodását. Javítja az oxigénellátást egészen sejti szintig. Az adenozin megakadályozza a vérrögök kialakulását, csökkenti a koleszterinszintet és a zsírtartalmat, segíti a vér szabad áramlását, szabályozza az emésztést. A terpenoid erősíti az emésztőrendszert és felépíti az antigének által okozott allergiák elleni védelmet. Csökkenti a koleszterinszintet és aktiválja a sejtműködést.
A ganoderic esszencia megfiatalítja a szöveteket, optimalizálja a test funkcióit és fiatalságát. Legyozi a borbetegségeket, megszépíti és megfiatalítja a bort.
A reishi és a rák
A tokiói Nemzeti Rákkutató Intézet egereken végzett kutatásai sok bíztató eredményt nyújtottak. A rosszindulatú rákos megbetegedések 50%-a teljesen eltűnt 10 napos intenzív magas koncentrációjú (200 mg/kg/nap) reishi adagolása után. Kisebb adagok lefékezték a rák terjedését az esetek 100%-ánál. Semmilyen káros mellékhatás nem volt megfigyelve.
A japán, kínai, koreai tudósok eddig arra a kérdésre keresték a választ, hogy vajon az embereken végzett kísérletek is bizonyítani fogják-e ezeket az eredményeket. II. Kosai Matsumotto 1979-ben kiadta az első reishiről szóló könyvét angol nyelven The Mysterious Reishi Mushroom címen. Az ő kutatásai válaszra találtak Nyugaton is. A legismertebb szakértője ennek a területnek azonban Dr. Fukumi Morishige. 30 éve tartó kutatásai során a reishi rákos betegekre gyakorolt hatásait vizsgálja. Ezeknek a kutatásoknak az alapján a japán kormány hivatalosan gyógyeszköznek ismerte el a reishit.
Még abban az esetben sem, ha az egyes jelentések a rákból való teljes felépülést támasztották alá, lehet a reishit a rák elleni harc csodatévő eszközének titulálni. Használatát a kemoterápia mellett kiegészítő gyógyszerként ajánlják. A reishi a rákmegelőzésben nagyon bevált.
Dr. Morishige eredményeinek alapos áttanulmányozása bíztató jeleket ad.
Dr. Morishige ismert orvos és sebész az amerikai Linus Pauling Tudományi és Orvostudományi Intézet tiszteletbeli tagja. Több évtizede szívspecialista és a C-vitamin kutatás aktív résztvevője. A betegeinek az operáció után magas vitamin adagokat adott és magállapította, hogy jobban beforrtak a sebeik. A Nobeldíjas Linus Paulinggalvaló találkozása arra ösztönözte Dr. Morishige-t, hogy vizsgálja a C-vitamin hatását a rákbetegekre. E tevékenysége során sok gyógyíthatalanbeteggel szembesült. Egy beteg hölggyel való találkozása teljesen megváltoztatta e kutatásbeli érdeklődését. 1986 júniusában egy 39 éves hölgy jött el hozzá. Tüdőrákja volt mellrák metasztázissal. Sok kórházban nem vállalták őt műteni. Gyógyíthatatlan esetként engedték el. A férje otthon reishi teát adott neki.
A reishipozitív hatásairól már korábban is hallottam betegeimtől, hangsúlyozza Dr. Morishige. Mivel orvos vagyok, a szerény hatást bizonyos krónikus betegségeknél lehetségesnek tartottam, de a rák esetében arra gondoltam, túlzás.
A beteg hölgy kivizsgálása során hat hónap elteltével több volt mint meglepett. A daganat a mellekben teljesen eltűnt. Valakinek, aki már a temetésére készülődik és a halált várja, hihetetlen az új remény felkeltése- gondolja a tudós. A Röntgen-felvétel sokkal jobb eredményt mutatott mint hat hónappal előtte, annak ellenére, hogy a daganat még mindig jelen volt, legalább nem növekedett. A hölgy más módszerrel nem volt kezelve. Biztos volt benne, hogy az eredmény a reishi gombának köszönhető. Naponta nagy adagban alkalmazta, kb. 4 g-ot. Dr. Morishige érdeklődését egy másik eset is felkeltette. Egy öt éves kisfiú már születésétől fogva májrákban szenvedett. Az orvosa reménytelennek minősítette az esetét és leállította a kezelését. A kisfiút hazaengedték. Otthon a szülei reishivel kezelték. A kisfiú kilenc évesen került hozzám. Semmiféle betegséget nem diagnosztizáltam nála. A reishin kívül mással nem gyógyították. Egyértelmű, folytatja Dr. Morishige, hogy a reishi megérdemli további kutatása iránti érdeklődésünket.
A reishi gyógyító erejével való, inkább véletlenszerű, találkozások után Dr. Morishigehazai és külföldi tudósokkal hosszú időn át több száz beteget gyógyított. Különösen hatásosnak bizonyulnak az általános orvostudomány eszközeinek, a C-vitaminnal együtt, és a reishi alkalmazásának kombinált módszerei. A gyógyulás kizárólag reishi alkalmazásával ezt hangsúlyozni kell nem valószínű. A kizárólag csak reishinalapuló gyógyítás nem felelősségteljes megoldás. Az viszont igaz, hogy időközben sok beteg volt vele sikeresen meggyógyítva.
A reishi hatása a rákkal megtámadott szervezetre
A reishi hatással bír a daganatokkal szemben és stimulálja az immunrendszert, erősíti a test saját védekező-mechanizmusait, csökkenti a fertőzés veszélyét, meghosszabbítja az életet ,csökkenti a kemoterápia és a sugárzás mellékhatásait, mint a fáradtságot, étvágytalanságotés hajhullást fájdalomcsillapító hatása van , támogatja a regenerációt , javítja a fizikai állapotot csökkenti a metasztázisok kialakulásának veszélyét , javítja az életminőséget rákbetegségek megelőzésére szolgál
Hogyan hat a reishi?
A reishi hatásmechanizmusa még nincs minden oldalról megvilágítva. A reishi és a reishihez hasonló gombák aktív anyagokként polyszacharidokat, összetett cukrokat tartalmaznak. Nagy molekulákról van szó, amelyek nagy számú építő cukorelemből tevődnek össze kör alakban. A béta-D-glukánokcsoportjába tartoznak. Nagyságukból és magas molekulatömegükből adódóan (10 000 és 150 000 egység) a test számára csak nehezen felvehetőek. Ahhoz, hogy biológiailag hatásosak legyenek, a hosszú láncoknak rövidebb, kettő hat cukoregységet tartalmazó, láncokra kell szétválniuk. Ezeket oligoszacharidoknak nevezzük. Döntő szerepe van ebben a folyamatban a C-vitaminnak, mint ahogy ezt Dr. Morishigének sikerült bizonyítania.
A reishi poly- és oligoszacharidjai növelik az immunrendszer sejtaktivitását, ami, ahogy az ismeretes, védi a szervezetet a testidegen részecskékkel, elsősorban a baktériumokkal és vírusokkal szemben. Ennek során a fehér vérsejtek (limfociták) különböző formái aktívak.
Az immunrendszer különböző stratégiákat dolgozott ki, hogy el tudjon bánni a testidegen részecskékkel, az ún. antigénekkel.
1. válaszként antitesteket (immunoglobulinokat) termel. A szervezet 5 immunoglobulin-csoportot (Ig) állít elő: IgG, IgA, IgD, IgE, IgM. A reishi alkalmazása után jelentős változás figyelhető meg az IgA, IgG és IgM csoportoknál. Ez azt bizonyítja, hogy a reishi aktivizálja az immunrendszert és növeli a test saját védőerőit. (Morishige)
2. ha a test sejtjeit vírusok, paraziták vagy rák támadja meg, a cellulárisimmunrendszer erre reagál: a T sejtek, ún. makrofágok, faló-, ill. ölő sejtek aktivizálódnak. Annak ellenére, hogy a makrofágok a ráksejtekkel összehasonlítva csupán 1/10 nagyságúak, az ő feladatuk megsemmisíteni ezeket a sejteket. Az egészséges szervezetben a T sejtek természetesen nincsenek működésben. A reishi polyszacharidjai aktiválják őket, ezzel segítenek a testnek, hogy saját magán segítsen.
A C-vitamin jelentősége
Azok a betegek, akik a reishit nagy adagokban fogyasztják, gyakran hasmenéstől szenvednek. A nehézségek jelentősen csökkenthetőek napi 10 g C-vitamin alkalmazásával. Általánosságban úgy tűnik, hogy a C-vitamin erősíti a reishi hatását. A polyszacharidok nagyobb mértékben oligoszacharidokra bomlanak. Ez a bomlás növeli a hatóanyagok elérhetőségét a bioszisztémában. Dr. Morishige ezzel magyarázza a reishivelállatokon végzett kutatások során elért jobb eredményeket. Az ember utalva van arra, hogy vitamin-szükségletét a táplálékával fedezze (főként gyümölccsel és zöldséggel). Ezért érdemes a reishivel való gyógyítást kombinálni a C-vitamin szedésével.
A német élelmezési társaság ajánlása szerint a napi C-vitamin szükséglet 75 mg. Sok kutatási kísérlet azt bizonyítja, hogy a magasabb és nagyon magasC-vitamin adagok pozitív hatással bírnak. Ezen kívül az is ismeretes, hogy a C-vitamin az antioxidánsok csoportjába tartozik, amik elpusztítják a szabad gyököket. A szabad gyökök elősegítik a rák kialakulását. Ha az orvossal történt egyeztetés után sor kerül a C-vitamin adag növelésére, ezt napi többszöri kis adagban kell bevinni a szervezetbe.
Ha túl sok C-vitamin jut a szervezetbe, erős hasmenésre kerülhet sor. A hasmenés a rákbetegeknél nagyon nem kívánatos. Emellett a szervezet nem képes egyszerre nagy mennyiségű C-vitamint felvenni, és villámgyorsan kiválasztja azt.
Az adagolás kérdése
A rákbetegek többségénél az orvos ajánlása alapján naponta 2 x10 g reishi van adagolva. A különösen komoly eseteknél az adag 20 g-ra volt emelve. Ehhez hozzáadódik még 6 x 12 g C-vitamin. Jó eredményeket értek el a tüdőrák, mellrák, bélrák, májrák, veserák, hasnyálmirigyrák, úgyszintén az agyrák operáció utáni reishivel és C-vitaminnal történő kezelése során. Megelőző jellegű adagolás esetében már nagyon alacsony koncentrációban is hatásos.
Rákmegelőzés reishivel
A legjobb védékezési módszer rák ellen a saját immunrendszer megerősítése. Dr. Morishige meg van győződve arról, hogy manapság a legjobb prevenció a reishi alkalmazása, és a figyelmet az elmúlt évtizedekben gyűjtött tapaszatalataira irányítja. Éppen a rákbetegségeknél fontos a betegség korai szakaszban történő felismerése, ami nagy mértékben növeli a gyógyíthatóságot. Az időben történő felismerést azonban nehezen lehet bebiztosítani, még azokban az esetekbe is, amikor a kivizsgálások havonta ismétlődnek. A karcinóm nehezen diagnosztizálható. Dr. Morishige példaként említi, hogy a gyomorban lévő karcinómok 25%-át nem lehet a kezdeti stádiumban megkülönböztetni. A megelőzés ebből kifolyólag jobb mint a kezelés. Mivel a reishi kivonatának nincsen semmiféle káros mellékhatása, preventív jelleggel egészséges embereknek is kellene használniuk. Az egyedüli hiányossága a gombának enyhén keserű ízében rejlik. A reishi hatásos eszköz a betegség megelőzésében és védelmet nyújt a betegségbe való visszaesés ellen is azoknál a betegeknél akik már kigyógyultak a rákból.
Esettanulmányok
Dr. Morishige tanulmányaiban az egyes eseteket példaként írja le:
1. egy agydaganatos beteg 2 hónap elteltével tért magához:
Több mint 70 évesen elvesztette eszméletét egy 5 cm nagyságú agydaganat miatt. Az operáció sikertelen volt. Napi 6 g reishi adagolása után a daganat 1 cm-re való összezsugorodása volt megfigyelhető. A páciens magához tért tovább élhetett a családjával. 2. egy mellrákos hölgy felépült betegségéből
A páciens fejtől lefelé már mozgásképtelen volt, mivel a csontrendszerében metasztázisok alakultak ki. Elviselhetetlen fájdalmai voltak. Nagyon nagy dózisú reishi adagolásával (9 - 20 g) 2 hónap elteltével elmúltak a fájdalmai. Amint újra elkezdett járni, kiengedték a kórházból. 3. gyomorrák, ami már a májat is megtámadta 6 hónap elteltével visszahúzódott
Amikor a daganat a kezelés után már csak egy centiméteres volt a számítógépes tomográfiai szakorvos arra gondolt, hiba történhetett a felvétel készítése közben. A páciens felépült és egészségi állapota jelentősen javult.
4. a hasnyálmirigy-rákos páciens újra járni tud:
A 60 évesférfi rossz állapotban volt, és úgy gondolták már csak rövid ideig fog élni. Naponta intravénásan volt neki adagolva 9 g reishi és 30 g C-vitamin. A páciens meggyógyult és teljesen tünetmentessé vált. Hazamehetett és folytatja a kúrát napi 5 g reishivel. A kórházba kéthetente jár kivizsgálásra.
Mi a reishi egy farmakológus szemével?
A reishi gomba egy nagy hatású növényi preparátum, ami a benne található anyagoknak, foként a polyszacharidoknak, triterpéneknek és a szerves germániumnak köszönhetoen láthatóan erosenhat az immunrendszerre. A titok, ami e mögött rejlik, hogy a gombának köszönhetoena szervezet az összes lehetséges veszélyhelyzetre fel van készülve.
Hogyan képzelje el egy laikus ember a gombának a test immunrendszerére gyakorolt hatásmechanizmusát?
Az immunrendszer egy komplex egységet alkot, úgy kell elképzelni mint sok különbözo regulációs terület állandó egymásra hatását.Az, hogy milyen helyet foglalnak el és milyen az együttmuködés az egyes regulációs központok között, pontosan nem ismert. Sok teória és kísérlet létezik ezt illetoen. A reishi sok olyan anyagot tartalmaz, melyeket a tudósoknak még nem sikerült identifikálni. Egy laikusnak ez a tény furcsa lehet ennyi analitikus lehetöség mellett, mégsem meglepo. A paradicsomban kb. 100 másodlagosanyag található, melyek még hatásaik tanulmányokkal való alátámasztására várnak. Nagyon fontos ezeknek az anyagoknak a kölcsönös együtthatása. Nem lenne szabad elkülöníteni egyetlen anyagot sem közülük és azt állítani róla, hogy az az értékes hatású. Úgy, ahogy az immunrendszer is több regulációs körzetbol áll, a hatékony anyagok is együttesen fejtik ki hatásukat.
Az emberek milyen csoportjának és milyen mennyiségben ajánlott a reishi szedése?
A legfontosabb, hogy annak az embernek aki használja vagy tervében van szedni a reishit muködo immunrendszere legyen, mert csupán a müködo immunrendszert lehet stimulálni. Ha az immunrendszer teljesen fel van borulva, abban az esetben nincs mit stimulálni. A kérdés második részéhez: a legnagyobb hatás akkor érheto el, ha reggel és este 1-1 kapszula reishit szedünk.
Milyen hosszú ideig ajánlott a szedése?
A legjobb a reishi készítményeket naponta huzamos ideig szedni. Ez megegyezik a gomba hagyományos kínai orvoslásban elfoglalt helyének. Ez a gomba nemcsak hogy beletartozik a kínaiak által számon tartott gyógynövények 3 kategóriájának legmagasabbikába, annak élén foglal helyet. Az ebbe a csoportba tartozó gyógyeszközökrol azt lehet tudni, hogy kiváló gyógyhatással rendelkeznek, és még hosszútávú használatuk sem mutat semmilyen mellékhatást.
A reishiezek szerint az immunrendszer hosszútávú támasza?
Öregedésünk folyamata nagyon szorosan összefügg az immunrendszerrel és az anyagcsere-folyamatokkal. Mérlegelnünk kellene, mit tehetnénk immunredszerünk jó kondíciója érdekében, valamint annak érdekében, hogyan stimulálhatnánk védekezo rendszerünket. Egy másodperc alatt rengeteg folyamat játszódik le szervezetünkben, melyekrol nem is tudunk, mivel szervezetünk ezeket a folyamatokat különféle anyagokkal és enzimekkel maga irányítja. A reishiösztönzi az összes enzimeken keresztül lejátszódó folyamatot, így pl. a légzést, emésztést, energiafolyamatot. Ezzel magyarázható, hogy a reishi segítségével megszünik a hegyi betegség, vagy hogy javul az oxigénellátás és az oxigénfelhasználás.
A gomba húsa szénhidrátokat, aminosavakat, zsírokat, vitaminokat, alkaloidokat, adenozint, valamint olyan ásványi anyagokat tartalmaz mint a magnézium, kalcium, cink, mangán, vas, réz és a germánium. A reishi összes hatóanyaga még távolról sincs analizálva és kikutatva. A gomba nagy ereju biológiai bomba nagymennyiségu gyógyhatású anyaggal. A legfontosabbakat röviden bemutatjuk. A lista, amint már említettük nem teljes, ezekkel az anyagokkal azonban már klinikai kísérletek folytak melyek során bebizonyosodott eros gyógyító hatásuk. Különösen hatékony elsosorban a polyszacharidok és a triterpének csoportja.
A polyszacharidok szénhidrátok mint pl. a keményítoés a cellulóz. Kínai kutatók felfedezték, hogy a polyszacharidok része olyan polyszacharidokból áll, melyek az aminosavakra kötodnek és alacsony a molekulatömegük. Ezek az anyagok serkentik a makrofágok(falósejtek) aktivitását az immunrendszerben. A ganoderma polyszacharidoknál több esetben is bizonyítva volt a daganatképzés meggátolása és az immunrendszer stabilizálása.
Továbbá a reishiben megtalálható a bioaktív polyszacharidok leghatékonyabb formája amit eddig gyógynövényben sikerült felfedezni.
A természetben eloforduló triterpének ciklikus szénhidrát vegyületek, részlegesen magas biológiai aktivitással, melyekhez tartozik a ganodermasav, a ganolucidsav és a liucidémasav. A triterpénekrol tudni lehet, hogy csökkentik a vérnyomást, valamint antiallergikus hatásúak. A reishi gazdag forrása a keseru triterpéneknek, melyek keseru íze összefügg terápiás hatásaikkal. A C ganodermasav mutatkozik a legaktívabb antiallergénnek, ot követi az A és D ganodermasav. A B ganodermasav a legkevésbé aktív, bár neki és a D változatnak is vérnyomáscsökkento hatása van. A ganodermasavak pontos hatásmechanizmusa még nincs teljesen megfejtve. Az A és a D gátolja a hisztamin felszabadulását, a T – Z daganatellenes tulajdonságokat mutatnak a hepatomikus sejtekben.
Az adenozin (RNA származék) gátolja a trombociták agregációját (vérlemezkékcsoportosulása), A periférikus erek tágításáraszolgál, és általánosan hat a vegetatív idegrendszerre, amely együttfelelos a reishi gyógyító és megelozo hatásáért migrén, valamint a koronáris és periférikus erek vérellátásának hiányossága esetén.
A szerves germánium
A germánium nyomelem, ami hasonlóan mint a szelén jótékony hatást gyakorol a nehézfémek és más mérgezo anyagok szervezetbol való kiválasztása során. A germánium sok „hosszú életet“ ígéro gyógynövényben fellelheto, pl. ginzeng, fokhagyma, aloe és fekete gyökér.
Az emberi szervezet csupán a germánium szerves formáját képes hasznosítani. Az organikus germánium a reishiben 4-szer erosebb mint a ginzengben. A germánium stabilizálja az immunrendszert és támogatja az interferonok képzését a szervezetben, melyek gátolják a vírusok elszaporodását. Javítja az oxigénellátást egészen sejt szintig.
Protein, mely antiallergikus hatással bír.
Ganoszteron
Szteroid, májvédo funkcióval.
Oleinsav
Telítetlen zsírsav, mely az átalakulási szintjei során gátolja a hisztamin kiválasztódását, és így antiallergénként lép fel.
A fent említett anyagok a reishi aktív építoelemei, de csak ezek együttesen alkothatnak egy egész teljes hatással bíró rendszert.
A reishi kivonat farmakológiai hatásai:
analgetikus - fájdalomcsökkento
antiallergikus
bronchitisz-kialakulást gátló; a bronchiális gyulladáscsökkento endotel sejtek regenerációját segíti elo
antibakteriális – sztafilokokkusz, sztreptokokkusz és bakteriális pneumónia esetén (bakteriális tüdogyulladás)
antioxidáns – a szabad gyököket eliminálja
antitumorális – daganatok ellen hat
antivirális – az interferonok termelodését segíti elo
antihipertenzív – csökkenti a vérnyomást
csökkenti a koleszetrint – mérsékelt hatás a trigliceridekre
kardiotonikus – növeli a szívizom anyagcseréjét és javítja a hemodinamikát (véráramot) a koronáris erekben
centrális nyugtató és periférikus anticholinergikum (anticholinergikus=az acetilcholin hatását növelo, mely csökkenti a vérnyomást az erek tágításával, szukíti a bronchot és a bélrendszeri nyomást növeli) –az autonóm idegrendszerre; csökkenti a koffein hatását és ellazítja az izmokat.
antitusszív (mérsékli a köhögést) – felszakítja a váladékot és a mérgektol védi a májat, immunomoduláló, növeli a sejtosztódást a csontveloben, javítja az adrenokortikális funkciót (a mellékvese funkcióját regulálja)
véd az ionizáló sugárzás ellen – a sugárzás elott és után
Felhasználás
A Nyugat tudományos világának más kritériumai vannak az egyes gyógykészítmények hatásának bizonyítására mint a Keletnek. Itt exakt klinikai tanulmányok érvényesek, ott elegendo bizonyíttékként az, hogy a reishi az utóbbi 4 000 évben több millió embernek segített. Az egyedüli probléma az, hogy a segítség írásbannem volt rögzítve. A hatása emellett nem kisebb, csak éppen nem bizonyítható olyan formában, ahogyan azt a nyugati orvostudomány követeli. Ázsia több klinikáján végeznek tanulmányokat abból a célból, hogy tökéletesítsék a reishi gyógyító hatásait. A használati területe olyan szélesköru, hogy több évbe fog telni, míg a költséges próbákat ki tudják majd használni. A Nyugat magas követelményei okozzák azt, hogy az amerikai és európai tudósok szkeptikussá válnak, de azért nem kellene vita szükségességét kikövetkeztetni a gomba hatásai és más, nem teljesen kitanulmányozott gyógyászati eszközök ellen. Egy szigorúan tudományos koncepcióban még nem elismert valaminek is lehetnek pozitív hatásai. Emlékezzünk csak vissza, hogy még 20 évvel ezelott az akupunktúravitatható módszernek volt tekintve és manapság már egyetemet végzett német és osztrák orvosok is elmennek pár szemeszterre Kínába megtanulni a tuvel való gyógyítást.
A reishi gomba hatása magaslati betegség (hegyi betegség) esetén.
Állatokon végzett kísérletek során kínai tudósok bizonyították a reishi gomba micéliumának fogyasztásánál magasabb a toleranciaszint oxigénhiány esetén. Következo kísérleti lépésként ugyanezek a tudósok a gomba hatásait bizonyították olyan embereknél, akik magaslatibetegségben szenvedtek. A tünetek mint az eros szédülés, fejfájás, fáradtság, hányás, gyorsuló pulzus és légszomj fellépése 3 500 mátlépése után, a légköri nyomás csökkenésének eredménye. Az oxigén parciális nyomása és ezzel együtt a vörösvértestek telítettsége is csökken. A kísérlet során 238 katonának 3szor 2 db reishi tablettát adtak. A vizsgált személyek 97,5%-ánála felsorolt tünetek nem jelentek meg. További tanulmányok során 976 katonánál a hegyi harci egységbol, akiknek reishit adtak, megfigyelték, hogy 83,77%-uknál nem lépett fel fejfájás és 96%-uknakegyáltalán ne volt feszültségérzete és hányingere.
Ütés az ütés után
A reishipozitív hatásai a szív- és érrendszerre eloször szintén állatokon voltak bizonyítva. Kínai orvosok megállapították, hogy a szívinfarktusos állatok állapota a reishi intravénás adagolása után hamarosan normalizálódott. Az orvosság javította a szív belso izmának funkcióját, növelte a vér folyását és csökkentette a szívizom oxigénszükségletét. Ezeket az ismereteket a japán tudósok nemcsak igazolták, hanem megállapították a magas vérnyomás jelentos csökkenését is. Az eredmények a vér kicsapódásának mérsékelését és a koleszterinszint csökkenését is igazolták. A nagy szív-és érrendszerrol végzett reishitanulmányok egyike Kínában párhuzamosan 9 klinikán ment végbe. A páciensek 68%-ánál, akiknek 1 és 4 hónap közti idotartamban volt reishi gomba adva, az LDL (Low Density Lipoprotein; „rossz” koleszterin) értékek csökkenése ment végbe. Emellett megállapították, hogy a reishi hatása annál jelentosebb volt, minél nagyobb volt a páciens eredeti terheltsége. A megfigyelt páciensek közül 90 minimum egy éven keresztül szív- és érrendszerimegbetegedésben szenvedett. Az EKG kivizsgálások jelentos javulást mutattak ki 82%-uknál. A mellkasi fájdalmak a betegek 84,5%-ánál enyhültek, 77,8%-uknál megszunt a fáradtság, és a hideg végtagok érzése a betegek 72,9%-ánál csökkent.
Lépésrol lépésre
Az eredmények szintén figyelemre méltóak tudobetegségek esetén. Egy, a 70-es években Kínában elvégzett klinikai tanulmányba 2 000 ember volt bevonva. Ezek a betegek idült hörghurutban szenvedtek. A tanulmány során rajtuk vizsgálták a reishi szörp hatását. Két hét után a betegek 60 és 90%-ánál jelentos javulás következett be és visszatért az étvágyuk.Erosíti az izmokatAnnak ellenére, hogy a reishihasználata a szó szoros értelmében nem számít gyógyszeradagolásnak, a mysztonikus disztrófia nevu, ritka örökletes betegség esetén, mely során az izmok lassan de véglegesen összezsugorodnak, a tünetek jelentos enyhülése volt megfigyelheto.
A betegség leggyakrabbanaz arcon jelentkezik és a tarkó valamint a nyak irányában terjed a test minden részére. Az ezt követo stádiumban összezsugorodik a bor és a pajzsmirigy is. A reishi gomba kivonatának alkalmazásával jelentos javulás volt megfigyelheto. Sok betegnél megerosítette az izomzatot, normalizálta az alvást, a táplálékfelvételt, és két hét után a súlyuk gyarapodott. A folyamat úgy folytatódott, hogy azok az emberek,akik a kezelés elött még a fejüket sem tudták mozdítani, képesek lettek rá saját erejükbol. Néhány tudományosan bizonyított esetben a betegség megszunt.
A reishi és a szív-és érrendszeri megbetegedések
Már idoszámításunk elött kétezer évvel, a Ming dinasztia idején, a reishi tanoncok olyan embereknek adták a gombát, akik mellkasi feszültségre és nyomásra panaszkodtak. A kínai orvoslásban meg vannak gyozodve a reishi szívre gyakorolt pozitív hatásáról. A gomba képes megszabadítani a szívet a nyomástól.
Reishi megelozi az arterioszklerózist .
Megelözo jelleggel véd a szívinfarktus és agyvérzés ellen .
Szabályozza a vérnyomást .
Javítja a vér reológiai tulajdonságait , csökkenti a triglicerid értékét .
M érsékeli a vérkicsapódást , csökkenti a koleszterinszintet .
Enyhíti a szívritmuszavart .
Néhány kutató lenyugözo és ámulatba ejto, biológiai intelligenciáról tájékoztat. A reishi gomba hatása az egészségi állapottól függoen változik.
Úgy tunik a reishifelismeri és meg tudja különböztetni a szervezet szükségleteit. Minél rosszabb az egészségi állapot, annál erosebben hat.
Modern civilizációs betegség
A szív- és érrendszeri megbetegedéseket a vérkeringés hibái okozzák. A vér feladata eljuttatni az oxigént és a tápanyagokat a test különbözo részeibe. Némely ér természetesen vékony, százszor vékonyabb mint a hajszál. Itt áll fenn annak a veszélye, hogy az erek berakódnak, ill. eldugulnak vagy a vér összesurusödik, és így lehetetlenné válik az erek feltöltése. A szervezet érintett részeibenbekövetkezik a nem elégséges oxigén- és táplálékellátás. A vérnek azonban más szerepe is van. A mérgezoanyagokat és az anyagcsere-folyamat hulladékanyagaitaz érrendszeren keresztül elszállítja a májba és a vesékbe, ahol sor kerül a mérgek kiválasztására és a szervezetbol való eltávolítására. Az arterioszklerózisnak meghatározó szerepe van a szívbetegségek kialakulásában. Az artériák megkeményednek és törékennyé válnak, az erekben lévo üledék akadályozza a vér áramlását. Az okokat a rossz táplálkozási szokásokban kell keresnünk. Sok ember nem kiegyensúlyozottan táplálkozik, sokat eszik,legfoképpen állati eredetu zsírokat. Ehhez pedig még sok rizikófaktor csatlakozik, mint például a kevés mozgás, a súlyfelesleg, a stressz, a szellemi megeroltetés, a magas vérnyomás, az alkohol és a nikotin. Az arterioszklerózis drámaian növeli a szívinfarktus és az agyvérzés veszélyét. A szívinfarktus akkor keletkezik, ha a kicsapódott vér eltömíti valamelyik erecskét a szív koszorúér-rendszerében, és ez a szív érintett részének elhalásához vezet, szélütésnél pedig az agy károsul. A szív- és keringési rendszer megbetegedései a rákos megbetegedések mellett az elhalálozás leggyakoribb okai az ipari országokban. Statisztikai adatok szerint minden második ember ebben a betegségben hal meg.
A reishi megszünteti a fáradtságot
. A kísérletek során a kínai tudósok a pácienseknél a reishi gomba adagolása után jelentos javulást figyeltek meg egészségi állapotukat illetoen a következo tünetek mellett: szívritmuszavar a betegek 60%-ánál légzési zavarok a betegek 72,5%-ánál angína pectoris a betegek 84,4%-ánál mellkasi nyomás a betegek 90,4%-ánál fejfájás és szédülés a betegek 86,7%-ánál hidegérzet a betegek 73,9%-ánál alvászavar a betegek 77,8%-ánál fáradtság a betegek 77,8%-ánálA szakértok szerint figyelemreméltó hatása van a gombábantalált és több száz fajtájában bizonyított triterpéneknek. A triterpének olajos alkotóelemek, elofordulnak például a gyantában, gyümölcslevekben, fában vagy éppen a gombákban, melyeknek meghatározó illatuk van tolük.
A reishi és a vérnyomás
A WHO Egészségügyi Világszervezet adatai alapján a 139 feletti szisztolikus és a 89 feletti diasztolikus vérnyomás magasnak számít. A 100-as értéku szisztolikus nyomás alacsonynak minösül. A normális értéktol való eltérést hypertóniának (magas vérnyomás) illetve hypotóniának(alacsony vérnyomás) nevezzük. Sok ember elsosorban magas vérnyomásban szenved és ezzel az olyan komoly betegségek veszélyének van kitéve mint a szívinfarktus vagy az agyvérzés. Klinikai tanulmányok sokasága és az állatokon végzett kísérletek a reishihatásainak feltárására szolgáltak. A tokiói egyetemi klinikán a reishi 55 betegnél volt alkalmazva, akiknek magas volt a vérnyomásuk. Naponta 6 tablettát kaptak 240 mg reishi kivonattal.
Az eredmények magukért beszélnek: kevesebb mint 6 hónap alatt a betegeknél nemcsak a vérnyomás stabilizálódott, de a koleszterinszint is csökkent. Semmilyen mellékhatást nem észleltek. A vérnyomás-zavar sokszor együtt jár szédüléssel, fáradtsággal vagy fejfájással. A terápia ezeknél a tüneteknél is hatásos volt. A tudósok a szöveti angiotenzín nevu hormont tartják felelosnek a magas vérnyomásért. Ahhoz, hogy ez a hormon létrejöjjön az Angiotesin Converting Enzym (ACE) enzim szükséges. A reishiből izolált triterpének fékezik az ACE termelodését, aminek hatásaként a vérnyomás csökken vagy legallább stabilizálódik. A reishi csökkenti a magas koleszterinszintetA koleszterin struktúrája a zsírokéhoz hasonló. A szervezetnek a sejtfalak építéséhez van szüksége a koleszterinre vagy bizonyos hormonok képzéséhez. A 130 – 200 mg/dl értéku koleszterinszint számít normálisnak. A magas értékek elosegítik az arterioszklerózis kialakulását. Az elso jelei ennek a betegségnek a következok lehetnek: álmatlanság, félelemérzet, furcsa szívmuködés, szédülés vagy fárádtság. A vér magas koleszterin koncentrációja megterheli a szívet, mivel surusíti a vért. A szívizom az ilyen vért nagyobb erokifejtéssel tudja csak eljuttatni a végtagokba, a magas vérnyomás ennek a szituációnak az eredménye. Két fajta koleszterint különböztetünk meg.
A HDL - t (High Density Lipoprotein), melynek pozitív hatása van a szervezetre, és „jó” koleszterinnek nevezik. Az LDL (Low Density Lipoprotein) „rossz” koleszterinként van jelölve, szív- és keringésirendszeri megbetegedéseket okoz. A Tianjin-i klinikán (Kína) végzett kísérletek megerosítették: a betegek 70%-ánál a magas koleszterinszint 3 hónap alatt normalizálódott. A legjobb eredményeket azoknál a betegeknél érték el, akik sokat mozogtak és nem zsíros ételeket fogyasztottak. Azoknál a betegeknél akik sok állati eredetu zsiradékot ettek szintén jelentos javulás volt észlelheto. Ebben az összefüggésben figyelemreméltónak lehet megjelölni a HDL „jó” koleszterin értékeinek emelkedését és egyidejuleg az LDL „rossz” koleszterinszint csökkenését. Más tanulmányok a reishi további pozitív hatásait mutatják ki. Eltuntek a pigmentfoltok, a szövet rugalmasabbá, a bor csillogóvá vált. A fogbetegségek ritkábbak voltak, kevesebb volt a visszerek (pl. hemoroidok) elofordulása. Ezeket a változásokat a vérkeringés jelentos javulása váltotta ki.
1993. Hong-Kongban tudományos konferencián a Reishiről elhangzott:
Betegség esetszám siker% idő/hó
Sorvadás 173 79 3-6
Autoagresszió 55 96 3-6
Izom merevgörcs 35 74 3-6
Idült degeneratív izombetegség 121 56 3-6
Ajánlott szedése tünetmentesen: Max. 2 tabletta naponta.